re: Mesharray
Nekem sajnos túl korán kezdődik a Flash Mesterkurzus bemutató, pedig szívesen elmentem volna :)
re: Mesharray
Nekem sajnos túl korán kezdődik a Flash Mesterkurzus bemutató, pedig szívesen elmentem volna :)
Újabb Flash nyílt nap a Mesharray-ben, január 18-án, csütörtökön! Szívesen látunk minden érdeklődőt, és válaszolunk kérdéseitekre személyesen!
A terem korlátozott befogadóképessége miatt kérjük, hogy részvételi szándékotokat jelezzétek nekünk:
http://www.mesharray.hu/37/0/mesharray/nyiltnap/
pár hónapja én is elmentem az egyik Mesharray-es nyílt napra, elsősorban azért mert tudtam, hogy tenegri (azaz Rákos Attila) lesz az egyik ember, aki a tanfolyamot vezeti, és a hozzászólásit követve (itt és a prog.hu -n) biztos vagyok benne, hogy sokat lehet tőle tanulni, az is kiderült persze, hogy hiába "Flash mesterkurzus" néven indul, annak, aki már viszonylag "jól" ismeri a flash-t, annak a "hivatalos" tananyag/tanmenet talán nem sokat fog hozzáadni a tudásához, de tenegri azt is mondta, hogy próbál az egyes egyénekhez is alkalmazkodni: ha valakin látja, hogy jobban halad, mint a többiek, akkor neki külön feladatokat is ad, stb.
engem is (elsősorban) az ára tart vissza; ha (csak) ebből (Flash fejlesztés) élnék, akkor lehet, hogy ettől függetlenül nem haboznék, tudtommal van valamilyen "részletfizetési" lehetőség és nem kötelező a teljes kurzust felvenni, megtehető, hogy valaki csak pld. a "programozói/AS modulokra" fizet be,
az is szóba került, hogy esetleg "haladóbb" (FMS, Flex, Air, (Red5, P3D, ...), ...) ismereteket "oktató" tanfolyamot indítanának-e, de vélhetőleg erre kisebb lenne kereslet, mert akinél már ezek szóba kerülnek, az talán maga összeszedi a számára szükséges információkat, nem "szorul" tanfolyami "segítségre";
re: Suszi
Nem azt nem csináltam. Úgyhogy nincs vele tapasztalatom.
re: Germo
Igen, én is abban bízom, hogy egyszer vagy a jelenlegi, vagy ha váltanék, a következő cégem befizet egy ilyen tanfolyamra, mert saját zsebből kb képtelenség kifizetni. Te az adobe certificate-es vizsgát megcsináltad? Ha igen, akkor mik a tapasztalatok?
re: Suszi
Nem tudom mennyibe kerül a Mesharray tanfolyama, de itt a cégen belül volt szerencsém részt venni rajta, és mondhatom elég hasznos volt, még több évnyi flash programozással a hátam mögött is. Magánembernek valóban drága, de gondolom a cégeknek érdekük, hogy a dolgozóik tudásszintjét emelje.
Felkerestem én is a masharry iskolát a flash mesterkurzussal kapcsolatban (nem hagyott nyugodni), és azt mondták, hogy aki napi szinten foglalkozik flash-el, annak nem éri meg elmenni a tanfolyamukra.
Az adobe certificate-el kapcsolatban meg annyit mondtak, hogy feleletválasztós, online, angol nyelvű teszten mérik le a jelentkezők tudását, és néhol eléggé meg vannak csavarva a kérdések. Alapvetően annak, aki ezzel foglalkozik nem lehet gond a vizsga.
re: freespirit
Tessék: easy-b at freemail dot hu
re: F1DO
F1DO dobnál nekem is egy mail-t, mert lenne nekem is egy pár kérdésem, persze ha nem gond
re: F1DO
schusztertamas[kukacka]gmail[pont]com
re: Suszi
Kérdeznék még pár szakmai infót, kicsit körüljárva a témát, hamár így jobban képben vagy - ha van hajlandóságod pár e-mail-t váltani, úgy kérnék valamilyen linket, vagy e-mail címet, elérhetőséget.
Inkább ne ezt a fórumot használjuk más témát is érintő értekezésre...
re: F1DO
Én - mivel sajnos az ég nem áldott meg jó rajztehetséggel, se megfelelő látásmóddal - ezért leginkább (értsd: esetek 80%-ban) csak kódolok. A maradék 20% meg olyan munka, amit azért én is meg tudok csinálni grafikailag is (néhány banner, kisebb animációk, stb.). A grafika 80%-át meg egy grafikus csinálja. Legalábbis nálunk így van. Nyilván nekem is vannak ötleteim, amiket - jó esetben - meg lehet csinálni kódból is, de leginkább alám dolgozik egy profi grafikus. Szerintem nem lehet összemosni (vagy csak kis mértékben) a két szakmát (igen, mind a kettő külön szakma szerintem)
Nyilván vannak olyan grafikusok, akik tudnak programozni, és olyan programozók, akiknek van tehetségük a rajzoláshoz/design-hoz, de szerintem ilyet ritkán találni (és drága alkalmazni)
re: Suszi
Na tessék! Hát itt bújik bárányok között a farkas! :-)
Mondjuk nem a topic címhez/témájához tartozik, de mivel személyes üzenetet sem e-mail címet nem lehet találni userekre ezen 'jó oldalon' itt kérdezném:
HA AS3 programozóként tevékenykedsz, munkád során a FLASH grafikai részét mennyire használod (ki)?
Én úgy képzelném el, hogy FLASH-ben is (mint bármi más webes honlap esetében - jobbára) van egyszer a 'kép világért, megjelenésért' felelős designer és van másodszor az AS programozó, kódoló, aki mozgásra bírja a képi elemeket, illetve a háttérben futó folyamatokat kódolja le. Mennyire van ez így elkülönítve a valóságban?
re: F1DO
Én as3-at teljesen magánúton, könyvből sajátítottam el. (na jó, nem egészen, mert volt egy kollégám, akitől kérdezhettem, és amikor hibáztam rámutatott, hogy mit és hogyan lett volna értelme megcsinálni).
AS2-t annó még suliban tanultam, de az nagyon kevés volt (a programozás alapjait is suliban tanultam még turbo pascal nyelven).
Én flash programozóként dolgozom már közel 3 éve, és egész jól elboldogulok. Igaz, mindig tanulok valami újat (amire szerintem szükség van, ha valaki a pályán akar maradni), illetve mindig próbálom fejleszteni a tudásomat (nemsokára pl megyek java tanfolyamra, mert az is érdekel és ráadásul nagyon keresett).
Engem elsősorban azért érdekelt volna ez a tanfolyam, hogy az esetleges tudásbeli lukakat betömködje, illetve felkészítsen az adobe flash certificate-re (amit szerintem nem fogok megcsinálni mostmár, mert azt hallottam, hogy nem nagyon éri meg, illetve nem igénylik Magyarországon)
Szóval én úgy látom, hogy nekem nincs értelme ennyit fizetnem ezért a tanfolyamért (pedig szívesen belevágtam volna, ha elfogadható árat adnak)
freespirit: Köszi a hozzászólást!
Szerintem ezzel most pont dilemmába hoztad azt, aki azért már pár éve tevékenykedik internetes vonalon, 'kapizsgál' is valamely script (PHP) nyelven és jobbára eddig magánmódon tanult (tehát kis rutinja van már ezen úton tanulásból)
Azért az iskola szempontjából mennyire más lenne a felállás, ha olcsóbb lenne a tanfolyam, cserébe többen 'könnyeben' jelentkeznének rá - amiből szerintem ugyanúgy meglenne a bevételük.
Mert én pl így még mindig nem lettem meggyőzve..
Most kellene egy olyan emberke hozzászólása is aki magánúton kupálódott ki flash+AS3 témában.. :)
Persze nehéz ügy ez a 'bevállaljam-e vagy sem', mert mindenkinek kicsit 'más a múltja' és más adottságokkal rendelkezik mind a tanulás, az önfegyelem, avagy a képzettség szerint.
Én amikor a tanfolyamot elkezdtem, teljesen kezdő voltam mind az as, mind pedig a programozás területén. Nekem nagyon erős alapot adott a tanfolyam.
Az animációs részt el lehet sajátítani könyvből, viszont itt olyan inspirációs alapot kaptunk, amit könyvből vagy máshonnan nem kapsz meg.
A programozás rész tematikája nagyon összeszedett volt, én még nem találtam olyan könyvet vagy segédanyagot, ami ennyire lényegretörő, de ugyanakkor szerteágazó. Sok mindent megtanultunk, hogy hogyan működik, osztályokat hoztunk létre, a végén már eléggé bonyolultakat is. Amire nem volt idő az órán, arra kaptunk példákat, pontosan leírva a működésük menetét.
Nekem egyedül a tanfolyam rövidsége nem tetszett, a végén egy honlapot állítottunk össze, és az már nagyon kapkodósan ment. Pedig még megnéztem volna egy pár trükköt a honlapokkal kapcsolatban.
Nekem megérte, tetszett a tanfolyam, habár tényleg a gatyám is ráment. A tanfolyamon tanultak alapján már képes leszel pár referenciamunkát készíteni, ha szorgalmas vagy.
Ha viszont nincs időd a házikat megcsinálni, gondolkodni a feladatokon, akkor szerintem nem éri meg belevágni, mert akkor hamar le fogsz morzsolódni. Sokat kell tanulni. Az elején az oktató azt mondta, hogy olyan mintha egy idegen nyelvet tanulnál meg, és ebben teljesen igaza volt. Rengeteget kell gyakorolni, hogy később önállóan is menjen.
re: freespirit
Köszi a tartalmas leírást.
Viszont F1DO által feltett kérdésre engem is érdekelne a véleményed. Megéri ennyit fizetni ezért?
Illetve annyit kérdeznék még, hogy ez a tanfolyam annak is megérné e szerinted, aki nem kezdő flash programozó?
re: freespirit
Véleményed szerint a tanfolyamon tanultakat mennyire lehet elsajátítani magánúton, egyéb/alternatív módon?
Ahogy sejteni lehet, a Mesharray-nél abszolút az oktatás az ami a fő 'érték' a tanfolyamban. Kérdés tehát hogy mennyire egyedi, mennyire kulcsfontosságú, mennyire éri meg valamilyen mérhető módon.
Kérdezem ezt annak fényében, hogy közel 400e Ft-ból elég sok minden mást - a FLASH-el kapcsolatos 'kelléket' meg lehet vásárolni. (Pl: Magát a programot teljes egészében, amivel később legál módon pénzt kereshetsz, plusz mindenféle oktatókönyveket és oktató on-line tananyagot, és gyanítom még akár vizsgadíj is kijönne ennyiből..)
re: Vroomfondel
Szereny velemenyem szerint az Adobe vizsgak nem sok xart ernek, a valo eletben.
A vizsgadíjakról nincs információm, de ha felhívod őket telefonon elmondanak mindent, nagyon segítőkészek. A tanfolyam díjából kiindulva, szerintem a vizsgák se lehetnek valami olcsók.
Munkalehetőségekről pedig nálunk nem volt szó. :( Néha a honlapjukon vannak hirdetések állásokkal kapcsolatban. De arra nem volt lehetőség, hogy a jobbak esetleg kapjanak valamilyen melót a tanfolyam után.
re: freespirit
Helló
Kösz az infót. Az érdekelne még, hogy milyen árban vannak az Adobe vizsgadíjak, ill. hogy maga a Mesharray szokott-e a tanfolyam után az alkalmasabb hallgatóknak álláslehetőségeket közvetíteni.
Én tavaly szemptemberben jártam a mesharray-en a flash tanfolyamra. Valóban nagyon drága, a tanfolyam pedig nagyon rövid, mindösszesen 5 hónapos, és abból azt hiszem volt két hét szünet karácsonykor. Egyébként hetente két alkalommal vannak a tanfolyamok.
A képzés viszont nagyon jó. Az első részben, kb. másfél hónapig animációkészítést tanultunk. Ez nagyon érdekes volt. A második részben pedig végig programoztunk. Ez nagyon tömény volt. Ha valahol lemaradtál akkor utána már nehéz volt bepótolni a dolgokat. Az elején 12-en voltak, ebből a végére 4-en maradtunk. Folyamatosan voltak házik, amiket érdemes volt mindig megcsinálni, ha pedig nem ment a tanár segített.
Összeségében nekem tetszett a tanfolyam. Én a programozás tekintetében nulláról indultam és nekem nagyon jól átadta az alapokat, azonban nem leszel profi programozó a tanfolyam elvégzése után, és szerintem az Adobe vizsgához is kevés ez a tudás amit itt adnak. Utána még sokat kell magadtól tanulgatni. De az alapokat az önálló munkához és tanuláshoz nagyon jól átadja a tanfolyam.
Ha még van kérdésetek, szívesen válaszolok.
Ráadásul ebben nincs jegyzet, vagy valamilyen dokumentált oktatási anyag, és nincs benne mondjuk az Adobe vizsgadíja sem. Nem akarok itt pro és kontra vitát generálni avagy bírálni, de ezek alapján én is túl soknak tartom.
Jóvolna ha idetévedne olyanvalaki is, aki már volt a tanfolyamukon, végigcsinálta és beszámolna a tapasztalatairól..
re: F1DO
Kegyetlenül drága...
re: Suszi
Nos, jelenleg 380e Ft az Adobe FLASH mesterkurzus...
A beküldéshez be kell jelentkezni.